A titokzatos lány

Szóval már irodalom óra vége van, de a fura lány még mindig le sem vette rólam a szemét. Próbáltam rá kedvesen mosolyogni, már be is mutatkoztam, de semmi. Csak néz, néz és néz. Folyamatosan, megállás nélkül. És tudni kell rólam hogy ha néznek, attól csak egyre idegesebb leszek. A régi barátaim azt mondták, paranoiás vagyok, mert ilyenkor csak beképzelem magamnak ezt az egészet, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a lány egyre csak engem figyel.
Mikor kicsengettek irodalomról, elindultam a folyosó felé megkeresni a szekrényemet. Anyu adott egy papírt amire minden fel volt írva (komolyan úgy kezel mint egy kisgyereket) kiderült, hogy a szekrényem a rajzterem melletti sorban a harmadik. Miközben sétálok a szekrényem felé, észrevettem, hogy az előbbi vörös csaj jön velem szemben. Duplájára gyorsítottam a lépteimet, hogy minél hamarabb elhúzzak mellette, közben a szívem majd kiugrott a helyéről. Mikor egyre közelebb voltam a lányhoz, már futottam a szekrényem felé. Mikor megérkeztem, elforgattam a zárat, hogy a számok a megfelelő sorrendbe legyenek, kinyitottam a kék színű, kopott szekrény ajtaját és bepakoltam a könyveim. Aztán ránéztem az órarendre. Matematika. Megfogtam a vastag, kemény borítású, piros matematika tankönyvet és a hozzá tartozó piros kockás spirálfüzetem, valamint a fekete szőrös tolltartómat, és becsuktam a szekrényt. És ott volt. A szekrény mellett ott állt a vörös hajú, szeplős lány, mostmár szemüvegben, rajta kék kardigán és egy ütött-kopott farmernadrág. A kezében egy becsomagolt szendvics.
-Heló! Kristy vagyok. Tudod, irodalom órán elgondolkoztam rajta, hogy mi egész jó barátnők lehetnénk. Van kedved velem lógni suli után?-szólt a lány.
-Hát öhm...persze. Miért is ne.-válaszoltam meglepődve.
-Oké. Akkor háromkor a suli melletti parkban.-mondta, és bement a rajzterembe.