Fáradtan ültem az ágyon. Arra gondoltam, mennyire nem akarok ezen a helyen élni. Egy hete élünk Londonban, de már most utálom. Senkit se ismerek itt, és New York is sokkal jobb volt. Mióta anyu munkát kapott az egyik barátnője főnökétől (aki mellesleg cseppet se szimpatikus) teljesen felforgatta az életem. Mi értelme volt kiszakítani a megszokott környezetből? Eztm sose fogom megérteni. Lemegyek a konyhába, anyu az asztalnál ül, Tom a reggelijét fogyasztja.
-Apu már el is ment?-kérdeztem.
-Igen, már korán elindult, csak nem akart felébreszteni. Ugye nem gond ha ma busszal kell elmenned?
Gyanakvóan néztem anyura. Már alig várta hogy bekísérhessen az új sulimba, most meg hirtelen meggondolta magát.
-Oké, persze.-mondtam unottan. Semmi kedvem kérdezősködni.
Mikor elindulok a szobám ajtaja felé hogy felöltözzek, Tom ugrik elém egy szál alsógatyában, lézerkarddal a kezében.
-Most meghalsz!-ordítja röhögve.
-Hagyj, Tom! Sietnem kell.-mondtam, és becsaptam magam mögött az ajtót.
Mikor a busz lassítani kezdett, görcsbe rándult a gyomrom. Megérkeztünk. Ennyire még sosem féltem. Leszálltam a buszról és elindultam az új iskolám kapuja felé. Aztán megálltam. Nem tudom miért, lehet hogy csak a félelem állított meg. Ott álltam a nagy, barna vaskapu előtt a kedvenc koptatott, saját kézzel kiszaggatott farmeremben és a tizennegyedik születésnapomra kapott fekete pólómban, amin egy "New York" felirat állt. Szőke hajamat a szél teljesen összeborzolta. Vettem egy magy levegőt, és beléptem a kapun. A folyosó üres volt. Ránéztem az órámra. "Jézusom, elkéstem!" gondoltam magamban. Aztán csak rohantam a hosszú, kövekkel kirakott, narancssárga tapétával burkolt folyosón, mire megtaláltam az osztályom. Még egy nagy levegő, kopogok és benyitok. Egy irodalom óra kellős közepén voltam. Mindenki engem bámult, és ettől kicsit zavarba jöttem. Aztán odaléptem a tanárhoz, aki csidálkozóan nézett végig rajtam.
-Jónapot, Lola vagyok. Még új vagyok itt és öhm...
-Lola Ewans? Szia..én mrs. Stuart vagyok. Nézd csak, ott egy üres hely, Billy, engedd oda Lolát!
Leültem a székre. Előpakoltam a felszerelésem, és próbáltam figyelni, de valamiért nem ment. Valaki engem nézett. Egy vörös hajú, szeplős, szemüveges lány ült mögöttem, aki komoly ábrázattal bámult. Valyon mit akar?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése